1. Fejezet.

Hello! Abby Harrison vagyok. 18 éves és Londonban élek egy elhagyatottabb utcában.

Van 2 kisebb húgom Dolly, Sam és egy nővérem Amy. Anyukámat Emily Carternek hívnak akit utálok. Egy álszent. Életemben egy személyt szerettem nagyon. Apukámat, Andyt. Két éve elvitte a rák. Anyukámmat gyerekkorom óta gyűlőlöm. Nagyon kétszínű nő. Ahogyan észre veszem Én se vagyok neki a mindene. A testvérim nem mernek szembe szállni anyával ezért nem vagyok velük se valami jóban. Mégis velük kell élnem. Hála Istennek a szobámat úgy rendezhettem ahogyan akartam/akarom. Az egyetlen hely ami a olyan amilyennek én akarom. Az életemnek semmi értelme. Nincsenek barátaim, normális családom, rokonaim. Ha rokonokhoz megyünk mindig bezár anya a szobámba és elmennek nélkülem. A rokonokat sem nagyon izgatja, hogy hogy vagyok. Ők is leszarják a fejemet, úgy mint mindenki. Gondolom anyám előállt a mottójával:
"Amy, ja igen. Az a lány nem normális. Szerintem sátánista! Nem szeret templomba járni. Szemérmetlen ruhákat akar velem vetetni. Majdnem minden  cucca fekete lenne ha megengedném neki. Még jó, hogy nem. Most is bezártam a vackába mert büntetésben van. Már megint nem engedelmeskedett nekem. Meg kéne vernem megint aztán talán észhez tér most már. A káromkodás az megy neki, de a jóneveltség az már nem! Egy kocsis szebben beszél mint Ő! Aztán csodálkozik, hogy nem viszem magammal sehova a kis parasztját!"
Na ez az én "édes" anyucim. Ezt is, úgy tudom, hogy áttjött a szomszéd néni engem meg bezárt a szobámba mint mindig. A néni rákérdezett, hogy hogyan vagyok élek-e még. Erre ezt válaszolta vagy még valamit, de arra már nem voltam rá kíváncsi.
Ma is reggel dörömbölt az ajtómon.
-Keljél fel böszme kölke!-ordíbált és csapkodta a már megviselt ajtómat.
Nem válaszoltam csak kikeltem a biztonságos vackomból magamra kaptam valamilyen göncöt amit anyám dobott be tegnap este, felkaptam a háti táskámat és lassan kinyitottam az ajtómat. Körbenéztem. Tiszta. Egyre gyorsabb léptekkel mentem át  folyosón majd ki a házból. Az ajtót halkan becsuktam majd elindultam az iskola felé. Messze van, de nincs pénzem buszra, se semmire. Még cigaretára se pedig cigizek. 1 hete nincs rá pénzem ezért lassan már le is szokom róla. Az út általában 20 percig tart gyalog. Lassan és ráérősen mentem. Minek rohanni? Ráérek. Út közben azon gondolkoztam, hogy minek élnem? Nem, nem adom meg annak a ribancnak azt az örömöt, hogy meghalok. Élek amíg élek. Talán lesz jobb is, ha meg nem akkor kibírom. Már 2 éve egyedül vagyok. Megleszek. Már 5 perc és oda érek. Örüljek. Lassabra vettem a tempót mint amiben eddig mentem. Szó szerint már vánszorogtam, de így is beértem...Már az óra 5 perce megy körülbelül. Lassan megyek a suli folyosóján majd megérkezek az osztályom elé. Nagyon sóhajtva bekopogtam és benyitottam.
-Harisson megint késett.-mondta a matek tanárom Aron.
-Elnézést!
-Mázlija ó, hogy kitűnő, különben évet ismételtetnék önnel most már az állandó késések miatt!
-Köszönöm Tanárúr.
-Helyedre!-ordította el magát a "szeretett" tanárom.
Lehajtott fejjel a helyemre kullogtam és leültem. Előpakoltam a matek cuccomat és csatlakoztam az osztályomhoz.

*-----------------------------------*

Végre kicsöngettek az utolsó órámról is ami a tesi. Amit Elena tanárnő tart. Nem a kedvencem. A tanár meg egyenesen gyűlöl. Mint mindenki....
Suliboxomból kipakoltam mindent a táskámba bezártam. Hátamra vettem nehéz táskámat és elindultam a hosszú folyosón. Megláttam a folosón egy másik lányt. Ült és olvasott. Hosszú egyberészes szürke szoknyát viselt barna térd zoknival és egy balerina cipővel. Oda akartam menni hozzá, de még se. Mi van ha csak a kűlseje ilyen és belül igazából gonosz? Nem inkább lassan hazza balagok. Kinyitottam a suli ajtóját és kiléptem rajta. Beszimpatottam a friss levegőt és elindultam haza. Egész útón az a lány járt a fejemben. Mi van ha az én fajtámból van? Mivan ha jóban lennék vele? Őszintén: félek. Félek, hogy olyan mint a többi ember. Hülye és kétszínű. Nem tudok megbízni az emberekben.

*----------------------------------------*

Haza érve gyorsan befutottam a szobámba és bezárkóztam. Ledobtam a táskmat és leültem az asztalomhoz. Elővettem egy fehér lapot és egy grafit ceruzát és neki álltam rajzolni.

Háát nem lett jó se, de rossz se. Még csináltam rajta pár javítást. Valaki vesszettől dörömbölni kezdte az ajtóm. Anyám. De jó. Gyorsan kihúztam a fiókom és bedobtam a többi rajzom közé. A táskámból gyorsan kikaptam a történelem képemet és kinyitottam.
-Büdös kölke nyiss már ajtót. Hoztam holnapra a ruhádat te kis szaros.-ordította.
Ráérősen forgattam a kulcsot a zárban majd anyám éppen, hogy nem esett be. Kezembe nyomott. Egy hosszú szürke szoknyát amit derékig kell húzni és egy hosszú ujjú inget és persze a térd zoknit.
-Holnap ezt szeretném rajtad látni! Értetted?-mondta idegesen.
-Rendben.
-Most pedig tanulj te hülye gyerek!-kiszágúldott a szobámból.
Becsuktam hallkan az ajtóm majd ráfordítottam a kulcsot. Leültem az asztalomhoz elővettem a jó öreg késemet. Végig húztam a mutató ujjamin. Ujjamból kibúggyant egy kis vér. A kés egy picit véres lett ezért letöröltem egy zsepkendővel és visszatettem a helyére. Az ujjamból csak folyt és folyt a vér, de nem érdekelt. Átnéztem a történelmet. Majd felvettem a hálóingemet és befeküdtem az ágyamba. Pár perecig forgolódtam majd felültem az ágyamba.

Érdemes-e élnem vagy vessek véget mindennek? Ezen gondolkoztam egy darabig majd vissza feküdtem és elaludtam. Az álmom furcsa volt. Egy tóparton ültem mikor egy lány futott el elöttem.
-Segítség! Segítség!-ordította.
Megjelent mögötte egy fiú majd elkapta. Én gyorsan befutottam egy fa mögé. A férfi megfokta a lány torkát egy megfújtotta majd beledobta a tóba.

Felriadtam...testem tiszta izadság volt.
Kibújtam a takaróból majd leültem az asztalomhoz és lerajzoltam a gyilkost és a lányt.

*--------------------------*

Miutan lerajzoltam őket a papírokat bearktam a többi rajzhoz és lakattal bezártam a fiókomat. Visszafeküdtem.
Az este hátralévő részében nem tudtam elaludni csak vergődtem, fetrengtem...